2008. október 29., szerda


A zsidó piramisjáték összeomlása elért bennünket is...


Ki gondolta volna? Hát íme, itt van a hőn áhított "támogatás", a karácsonyi ajándék az IMF-től, az EU-tól, a Világbanktól és a többi hasonszőrű szabadkőműves szatellit szervezettől. Egyenesen bele a sok éhes szájba, bele a holdudvar feneketlen gyomrába. És persze a békés többség torkának közepébe, lehetőleg úgy, hogy az garantáltan fenn is akadjon rajta... Hol és hogyan is kezdjem? Amikor a sakálmédia különféle formái, kinövései/féregnyúlványai világgá kürtölték a 25.1 Milliárd (!) $-os (kb. 20 Milliárd €-s), azaz kb. 5120 Millárd forintos összeget, szó szerint azonnal kinyílt a bicska a zsebembe. Így konkrétan, minden mellébeszélés nélkül.

Nyilván e blog olvasói többé-kevésbé tisztában vannak mind a világ, mind pedig szűkebb Hazánk, Magyarország jelenkori történéseivel. Kb. 3 hete a gyurcsányi slepp egyik "prominense", a piti nyírségi tolvaj ( veres ) vezetésével, és persze az összes többi hiteles (sic!) megmondóemberrel egyetemben nagy magabiztossággal, hangos melldöntgetés közepette megnyilatkozott, hogy a válság ( milyen válság? ) természetesen Magyarországot nem fogja érinteni, hiszen kis hazánk minden tekintetben stabil, aggodalomra semmi ok, pánikkeltőknek kuss! Hegyeshalomnál megáll a világméretű krach... ( Ahogyan tette azt a fránya gázár is... ) 2009-es költségvetés úgy frankó, ahogyan van, ahhoz ugyan senki hozzányúlni nem fog! Jegybanki "specialista:" alapkamat marad, vélemény veresével dettó megegyező, még, hogy pénzügyi krízis itt, Magyarországon? Rossz vicc... Eltelt kb. 1 hét. Magabiztos veres, Simor stb. stb. kevésbé magabiztos, több ránc, riadt tekintetek, némi kézremegéssel fűszerezve. Ekkor a következők hangzanak el azok szájából, akik az általunk befizetett horribilis mértékű, és szó szerint vérrel-verejtékkel kiizzadt adókon és járulékokon, ergo a Magyar Állam/a Mi pénzünkön (illetve annak hűlt helyén) ücsörögnek: ... talán a világméretű pénzügyi válság forgószelének széle érintheti az országot. Korrigálni kell (sic!) a 2009-es költségvetés sarokszámait. Mindeközben a forint szakad, a tőzsde zuhan ( bár oda zuhanna minden alkotóelemével együtt ahova való... a pokol legmélyebb bugyrába ), de magától értetődő módon Magyarország még mindig stabil, az ország fundamentálisan remekül áll ( jól hangzik, nem?! )... Mindeközben ( állítólag ) Izland kifekszik, államcsőd, nemzeti valutájuk a korona összeomlik élő egyenes adásban. Apró, ám nem elhanyagolható momentum, hogy Izlandon az egy főre eső GDP ötször magasabb (!), mint nálunk. Egy izlandi több gyermekes édesanya belenyilatkozza a televízió kamerájába, hogy őket konkrétan annyiban érinti a válság, hogy az elkövetkező hideg, izlandi télből 1 egész hónapot most nem fognak valahol délen, melegebb éghajlaton eltölteni...
Átjönnek a sakálmédia falán, amit próbálnak ( egyelőre több, mint kevesebb sikerrel ) közénk és a VALÓSÁG közé húzni az első hírek, hogy mi leszünk a 2. Izland, Magyarország az összeomlás szélén... Államcsőd?! Jól hallom? Hoppá, hogy is van ez?! A CNBC stábja Pestről, az Országház elöl, élő egyenes adásban kürtöli szét az éterbe, hogy KRÍZIS MAGYARORSZÁGON!? gyurcsányi kéztördelve, remegő hangon kér mindenkit, hogy október 23-án ne rendetlenkedjen ( abszurdisztán a javából... ), mert az nem vetne az országra túl jó fényt. Ezek a szavak elég jól hozzák ki magukat, főleg ha figyelembe vesszük, hogy egy pszichopata kalandor ejtette ki őket a száján, aki egy ország kormánykerekét bitorolja jelenleg ( még ). Október 23-ról néhány szót. A számolatlan milliók, amibe ennek a senkiházi hazaárulónak és a holdudvarának a rendőri biztosítása került önmagáért beszél. Olyan szinten fásult a többséget jelentő birka magyar, hogy már fel sem szisszen, már a térdére sem csap néhány száz ablakon kidobott millió hallatán. Normális viszonyok között ez sem történhetne meg, de kérdem én hol vannak itt normális, konszolidált viszonyok??? Kifordított világban élünk, ahol minden megtörténhet... ( Bikini ), és sajnos következmények nélkül ráadásul meg is történik.
No, de visszatérve kicsiny országunk roppant stabil gazdaságához, ekkor már viharfelhők gyülekeznek. De ismét kérdem, honnan, ha nálunk az egész jelenleg regnáló politikai "elit" a szavát adja, hogy bennünket, esendő magyarokat nem érinthet a globális depresszióba átcsapó, dominóelven működő és lavinaként viselkedő krízis. Pánikra semmi ok, ugyanis a háttérhatalom az eminens tanuló "segítségére" siet, a gyarmati tervek utolsó fázisának kivitelezése elérkezett a vegső stádiumába, eljött az a pillanat, amikor a jótékony nagybácsi szerepében tetszelegve el lehet venni a magyaroktól a maradék tulajdonukat, értéküket is. A függöny felgördül, ím az utolsó felvonás, melynek címe lehetne akár a MAGYAR HOLOKAUSZT is...
folytatás következik...

Nincsenek megjegyzések: