Feltehetnék már páran ezt a kérdést, hogy vajon meddig tart ez a nagyon nagy jókedv és kedvező hangulat? Nem egy portálon olvastam már, hogy fontos észben tartani, hogy egy bear market rally szemtanúi vagyunk, amely lehet tiszavirág életű.
Ma reggel látott napvilágot a hazánknak nyújtott hitelkeret valódi mérete. November elején jóváhagyják, hogy az IMF, EU és a Világbank összesen 25 milliárd dolláros hitelt nyújtson hazánknak. Ez a rendes IMF kvóta tízszerese. A Valutaalap 15,7 milliárdot, az EU 8,1 milliárdot, a Világbank pedig 1,3 milliárdot bocsát a rendelkezésünkre. Azért kíváncsi leszek, hogy mennyit is hív le az ország ebből az összegből. A mostani kormányt ismerve - kizárólag magukra gondolva - mindet az utolsó centig.
Mindezek hírére mind a BÉT (amely egyébként kereskedelmi sáv bővítés miatt 14:45-ig szünetel) mind a forint szárnyalni kezdett.
Egyébként ennek a félkegyelmű miniszterelnöknek ki hisz még? Most konkrétan arra gondolok, hogy az elmúlt napokban azt bizonygatta, hogy sem az IMF, sem az EU nem fogalmazott meg konkrét kötelezettségeket a hitelért cserébe. Szó szerint: „ne vállaljatok több fizetési kötelezettséget, mint amennyi pénzetek biztosan van”, illetve „ebben az időszakban ne mondjatok le bevételekről”.
Ezzel szemben ma délelőtt az EB és az Ecofin által közösen kiadott közlemény szerint: „a pénzügyi segítségnyújtási csomaggal összefüggésben a magyar hatóságok komoly kötelezettségvállalást tesznek egy kísérő szakpolitikai program végrehajtására, amelyet a konvergenciaprogram következő változatába is bele kell foglalni. (...) Az uniós támogatási mechanizmus összefüggésében később megállapítandó szakpolitikai feltételek végrehajtását a bizottság a gazdasági és pénzügyi bizottsággal együttműködve fogja nyomon követni.”
Itt az utolsó alkalom, hogy felébredjetek emberek, ha most sem, akkor már tényleg késő lesz és kis hazánkat mindesetől eladták.
Ja és hogy mennyibe fog kerülni nekünk? A lehívott összeget 3-5 éven belül kell visszafizetni, a kamatköltség pedig éves szinten 5-6%. Számoljatok utána!
Járai Zsigmond - a Jegybank volt elnöke - szerint az ország hatalmas árat fog fizetni ezért. Szerinte jövőre nem lesz elég holmi százmilliárdos megszorítás. Úgy gondolja, hogy több ezer milliárd forintot kell majd visszafogni.
Mellesleg tavalyhoz képest húszezerrel több a munkanélküli, így már 327 000 regisztrált munkanélkülit tartanak számon. A munkanélküliségi ráta 7,7%. Egy kis számolás után rájöhetünk, hogy közel 4.250.000 munkavállaló tartja el az országot...
Még annyit, hogy portfolio.hu szerint mindenki OTP részvényt akar venni. Ezaz nehogy megtakarítsatok így ünnepek (és az igazi recesszió) előtt. Inkább költsétek el kétes hozamú papírokra.
Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése