2008. október 31., péntek

Egy kis fejtágítás

Ezt írtam nemrég:"hogy egy bear market rally szemtanúi vagyunk, amely lehet tiszavirág életű". Úgy tűnik a gyanúm beigazolódni látszik. Tegnap már a forint is gyengélkedett a hét első napjaihoz képest és a BUX is éppen csak pozitív tartományban zárt. Egyértelmű, hogy a hangulat piaca hazánkban a nagy médiaháttérrel beharangozott IMF hitel miatt tartózkodott napokig erős pluszban. Körülbelül eddig tartott az általa generált jókedv. IMF hitelről jut eszembe: úgy gondoljátok, hogy mindenütt csak segített a hitele? Nagyot tévedtek, olvastam egy rendkívül jó cikket Nagy Tamás tollából az inforadio.hu internetes portálon. A lényeget kiragadva bemásolom ide.
Thaiföldön 1997-ben kialakult válság átgyűrűzött egész Kelet-Ázsiára. A bankoki pénzintézet alaptőke emelését követően a befektetők menekülni kezdtek az országból. Ebben a helyzetben az IMF 16 milliárd dollárral segítette az országot. A hitel feltételeként egy drasztikus szerkezetátalakítás volt megjelölve, amelyet csak úgy tudott végrehajtani, hogy a válság az egész kontinensre átterjedt.
Oroszország kezdetben 8,4 majd később 22 milliárdos hitelt kapott a fent említett szervezettől. A probléma szintén a feltételekkel volt: Oroszország ne rubelben, hanem devizában vegyen fel hiteleket. A nemzeti valuta leértékelése természetesen alapvetően megváltoztatta a törlesztés menetét. A másik probléma az óriási orosz korrupció volt. A törlesztőrészletek dollármilliárdjai az orosz oligarchák zsebében landolt.
Ebből tanulva sem Dél-Korea, sem Venezuela nem fogadta el évekig a felajánlott segítséget. Ez utóbbi csak 1989-ben fogadta el és feltételként az olajpiac felszabadítását kapta. Ennek hírére felkelés tört ki az országban.
Argentínában az ezredforduló után kerültek államcsőd közelébe, készpénzkorlátozást vezettek be. A Valutaalap rendkívüli feltételek mellett adott hitelt, amelynek következtében szinte semmi sem maradt az argentín állam tulajdonában és 150 milliárdos adósságot halmoztak fel. Levonták a konklúziót és mára biztosak abban, hogy soha többé nem fogadnák el az IMF segítségét. (Egyébként később szeretnék többet foglalkozni az argentín-válsággál!)
Ugye milyen kellemes dolgokkal lehet szolgálni a Valutaalap háza tájáról...

Egyébként a portfolio.hu jól rávilágított megint egy ellentmondásra. Kedden százalékban mérve történelmének hetedig legnagyobb egynapos emelkedését tudhatja maga mögött a Dow Jones. Ezek a hatalmas emelkedések viszont jellemzően nem a nagy fordulópontokra utaltak.
Van egy mondat, ami megfogott a cikkben:
"Érdemes azonban megjegyezni, hogy a nagy depresszió idején a piacnak mintegy 25 évébe tellett, míg újra történelmi csúcsot döntött, ez pedig jelenleg azt jelentené, hogy a következő történelmi Dow magasságot 2032-ben láthatnánk."
Ez bizony még nem trendforduló ebben biztos vagyok.

Nincsenek megjegyzések: