Technikai bejelentéssel kezdem: azért szakadozik a beírás, mert a blogspot elégedetlenkedik. Elnézést.
Szóval ma. A BUX tegnap 10%-os esést realizált, ma pedig nem tudott ebből kilábalni. A forint követte a példáját és még a mai nyugodt napon is tudott gyengülni, így már 265 forint körül jár egy euró. Mellesleg a Moody's Investors Service ma egy fokozattal leminősítette a magyar államadósságra vonatkozó hitelminősítését. Egyébként a Morgan Stanley kiadott egy elemzést, amiben az OTP célárfolyamát 2600 forintra tette. Erre a PSZÁF gondolt egyet és piacfelügyeleti eljárást indított ellene. Mire nincs idejük...
Egyébként meg jól kitalálták Simorék. Megegyeztek, hogy az IMF-hitelből 600 milliárd forintot a bankszektor "megmentésére" fordítanak. Ez a hivatalos álláspont, valójában az Csányi-t meg az OTP-t kívánják megmenteni, látjátok ezért vernek minket adósságba. Tetszik? Nem a magyar gazdaságot mentik meg, hanem az OTP-t.
Ennyi elég is itthonról. A General Motors vesztesége a duplája az előre kalkuláltaknak. A részvényeik eddig 11%-kal értékelődtek le. A Dow Jones jelenleg enyhe plusszban van, de soká van még a zárás. Amúgy Obama üres kézzel kezd a kormányázásához - ha hozzákezd egyáltalán - és elemzők szerint akár kormányzásának második feléig is várhatunk míg javulni fog az amerikai gazdaság helyzete.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése