A bejegyzésbe szeretnék egy kicsit környezetünk elképzelhetetlen mértékű szennyezéséről írni pár sort. Ne csodálkozzunk, hogy a Föld kezdi megunni az emberiséget, hiszen lépten-nyomon mérgezzük, pusztítjuk a saját környezetünket.
Az első bekezdésben csak röviden összefoglalom a Mexikói-öbölben történt katasztrófát. Tudniillik ez az, az Eyjafjallaküll kitörése koránt sem. Míg ez utóbbi leginkább az emberi életre gyakorolta hatását, ami valljuk be másodlagos. Addig az előbbi a tengeri élővilágot pusztítja el és most már veszélyezteti a Florida mentén elhúzódó mocsári élővilágot is.
Most következzen néhány adat az olajszivárgással kapcsolatban. Naponta 800.000 liter olaj ömlik a tengerbe, ez körülbelül napi 4.000 hordónyi mennyiséget jelent. Ha nem tudják megállítani a szivárgást, akkor két hónap alatt (nyárra) annyi olaj kerülhet a tengerbe, mint a "legendás" 1989-es Exxon Valdez katasztrófa idején.
"A becslések szerint legalább 200 000 tengeri madár, fókák, más emlősök és számtalan hal pusztult el a szennyezés következtében néhány nap alatt. Az olaj tönkretette a költöző madarak költőhelyeit is. Tíz évvel a katasztrófa után az élővilág még nem állt helyre, a halak betegek voltak, a fókák nem tértek vissza, a környék gyűjtögetésből élő őslakosai pedig szenvedtek a szénhidrogének maradványaitól. Szakemberek szerint hetven évig is eltarthat, amíg az alaszkai madárvilág a katasztrófa előtti szintre fejlődik." Ezek az Exxon Valdez mutatói csupán azért, hogy érezzük a helyzet súlyosságát.
A partiőrség próbaképpen felgyújtotta az olajfolt egy részét, amely most 74.000 négyzetkilométeres, vagyis majdnem akkora, mint a Cseh Köztársaság.
Három lehetséges tervet dolgoztak ki: (1) A BP először távirányítású hajókkal próbálta elzárni az olajkút 450 tonnás biztonsági szelepét, de ez a művelet nem járt sikerrel. (2) Kupolát helyeznek a szivárgás fölé, és hajókkal felszippantják az olajat. Ezt a módszert azonban eddig csak sekély vízben használták, és az eszközök 2-4 hét alatt telepíthetők. (3) Megpróbálhatják azt is, hogy fúrnak egy másik lyukat, és azon keresztül elkezdik kitermelni az olajat. Ez is kísérleti módszer, és 2-3 hónap alatt kivitelezhető.
A másik téma kicsit elhallgatottabb, de azért ha nagyon figyelünk, vagy tudjuk mit keresünk találunk róla éppen elég cikket. Ez a téma pedig, az óriási úszó szemétszigetet problémája.
A Csendes-óceán északi medencéjében kialakult szemétsziget létezésére először 1988-ban az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) hívta föl a figyelmet.
Körülbelül a 135. és a 155. nyugati hosszúsági, és a 35-45. északi szélességi fokok között valósággal megreked az áramlatok által idehordott szemét, amely mára a szerény becslések szerint 700 ezer, a pesszimistábbak szerint 15 millió négyzetkilométernyi területet borít (ez a teljes Csendes-óceán 0,41-8,1 százaléka, hozzávetőleg tizenötszöröse Magyarország területének)
Idén augusztusban két kutatóexpedíció indult útnak, hogy a helyszínen hajózva dokumentálják a Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget összetételét. A Project Kaisei nevet viselő küldetés Scripps Oceanográfiai Intézet által vezetett New Horizon nevű hajója e hét elején tért vissza San Franciscóba, míg társa, a Kaisei érkezését a jövő hét elejére várják. Az expedícióban résztvevő szakembereket megdöbbentette, amit tapasztaltak: bármerre hajóztak a hatalmas területen, a legkülönfélébb méretű és eredetű műanyaghulladék lebegett a vízben mindenfelé.
Már jó ideje ismert, miként veszélyeztetik a különféle tengeri fajokat - teknősöket, tengeri emlősöket, madarakat - a tengerekben, óceánokban lebegő hálómaradványok, műanyagzacskók és egyéb hulladék. Nemrégiben az is kiderült, hogy az eddig gyakorlatilag elpusztíthatatlannak hitt műanyag valójában meglepően gyorsan elbomlik, és bomlásakor potenciálisan mérgező anyagok kerülnek a vízbe. A habosított műanyagok közé tartozó polisztirén (PS) például egy éven belül bomlani kezd, és bomlásakor potenciálisan mérgező biszfenol-A (BPA) és PS-oligomer keletkezik. Egyes tanulmányok szerint ez a két vegyület károsíthatja az állatok hormonháztartását, és jelentős hatást gyakorolhat a szaporító rendszerre.
Az élőlények elpusztítása mellett a másik veszély, amelyet magában hordoz az az, hogy nekicsapódhat Hawaii-szigeteknek. Ekkor pedig "A becsapódáskor konfettiként hullik majd a szemét a hawaii tengerpartra!".
Most következzen néhány adat az olajszivárgással kapcsolatban. Naponta 800.000 liter olaj ömlik a tengerbe, ez körülbelül napi 4.000 hordónyi mennyiséget jelent. Ha nem tudják megállítani a szivárgást, akkor két hónap alatt (nyárra) annyi olaj kerülhet a tengerbe, mint a "legendás" 1989-es Exxon Valdez katasztrófa idején.
"A becslések szerint legalább 200 000 tengeri madár, fókák, más emlősök és számtalan hal pusztult el a szennyezés következtében néhány nap alatt. Az olaj tönkretette a költöző madarak költőhelyeit is. Tíz évvel a katasztrófa után az élővilág még nem állt helyre, a halak betegek voltak, a fókák nem tértek vissza, a környék gyűjtögetésből élő őslakosai pedig szenvedtek a szénhidrogének maradványaitól. Szakemberek szerint hetven évig is eltarthat, amíg az alaszkai madárvilág a katasztrófa előtti szintre fejlődik." Ezek az Exxon Valdez mutatói csupán azért, hogy érezzük a helyzet súlyosságát.
A partiőrség próbaképpen felgyújtotta az olajfolt egy részét, amely most 74.000 négyzetkilométeres, vagyis majdnem akkora, mint a Cseh Köztársaság.
Három lehetséges tervet dolgoztak ki: (1) A BP először távirányítású hajókkal próbálta elzárni az olajkút 450 tonnás biztonsági szelepét, de ez a művelet nem járt sikerrel. (2) Kupolát helyeznek a szivárgás fölé, és hajókkal felszippantják az olajat. Ezt a módszert azonban eddig csak sekély vízben használták, és az eszközök 2-4 hét alatt telepíthetők. (3) Megpróbálhatják azt is, hogy fúrnak egy másik lyukat, és azon keresztül elkezdik kitermelni az olajat. Ez is kísérleti módszer, és 2-3 hónap alatt kivitelezhető.
A másik téma kicsit elhallgatottabb, de azért ha nagyon figyelünk, vagy tudjuk mit keresünk találunk róla éppen elég cikket. Ez a téma pedig, az óriási úszó szemétszigetet problémája.A Csendes-óceán északi medencéjében kialakult szemétsziget létezésére először 1988-ban az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) hívta föl a figyelmet.
Körülbelül a 135. és a 155. nyugati hosszúsági, és a 35-45. északi szélességi fokok között valósággal megreked az áramlatok által idehordott szemét, amely mára a szerény becslések szerint 700 ezer, a pesszimistábbak szerint 15 millió négyzetkilométernyi területet borít (ez a teljes Csendes-óceán 0,41-8,1 százaléka, hozzávetőleg tizenötszöröse Magyarország területének)
Idén augusztusban két kutatóexpedíció indult útnak, hogy a helyszínen hajózva dokumentálják a Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget összetételét. A Project Kaisei nevet viselő küldetés Scripps Oceanográfiai Intézet által vezetett New Horizon nevű hajója e hét elején tért vissza San Franciscóba, míg társa, a Kaisei érkezését a jövő hét elejére várják. Az expedícióban résztvevő szakembereket megdöbbentette, amit tapasztaltak: bármerre hajóztak a hatalmas területen, a legkülönfélébb méretű és eredetű műanyaghulladék lebegett a vízben mindenfelé.
Az élőlények elpusztítása mellett a másik veszély, amelyet magában hordoz az az, hogy nekicsapódhat Hawaii-szigeteknek. Ekkor pedig "A becsapódáskor konfettiként hullik majd a szemét a hawaii tengerpartra!".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése