2010. április 27., kedd

Orwell-i rémálom

Frissítés (április 28.)

Várhatóan nem válogat majd az eszközökben a Fidesz, ha a Jobbik meggyengítéséről lesz szó a parlamentben – mondta a Hírszerzőnek a Fidesz egyik vezető politikusa. A Jobbik tagjaira APEH-vizsgálatok, média-össztűz és egyéb megpróbáltatások várhatnak, amellett, hogy a politikájuk alól is megpróbálják kihúzni a talajt - írja a lap.
"Nem érdemel kíméletet a Jobbik" – ezekkel a szavakkal jellemezte a Fidesz egyik meghatározó politikusa a Hírszerzőnek az az attitűdöt, ami a kormánypártot jellemzi majd. Vona Gábor titokzatos találkozása így akár "én időben szóltam" – jellegű gesztus is lehet.
Tölgyessy Péter szavaival a Fidesz "szőnyegbombázást rendezett" a Jobbik ellen a médiában a kampány során, s tény, hogy a párthoz közel álló médiumok tobzódtak a radikálisokat lejárató történetek nyilvánosság elé tárásában. A felszín alatt is folyt ugyanakkor a rivális szisztematikus kiszorításának kísérlete. Még a kampány beindulta előtt mondta a Fidesz elnökének egyik bizalmasa a Hírszerzőnek, hogy települési szinten számon tartják például azokat a vállalkozókat, akik a Jobbiknak segítenek, és "barátilag" figyelmeztetik őket: egy fideszes vezetésű helyhatóságtól ne nagyon várjanak majd megrendeléseket, lehetőségeket.
Igen, itt tartunk, remélem kezd összeállni a kép mindenkiben.

----------------------------------------------------------------------------

Elnézést a kisebb kimaradásért, illetve a most következő témaváltásért is, de a vasárnapi választások eredményének hatására meg kell fogalmaznom komoly aggodalmaimat.
FONTOS: EZT A BEJEGYZÉST FOLYAMATOSAN FRISSÍTEM, EZÉRT JOBBRA IS KIRAKOM A LINKJÉT!
------------------------->

Kezdjük azzal, hogy a 2/3 miatt gyakorlatilag újabb egy párt rendszer alakult ki, most vetíthet a Fidesz, hogy konszenzusra fognak törekedni. Ez nem igaz, egyszerűen egy újabb hazugság. Pont olyan, amilyen miatt megszavazták őket. "Egyszeri nagy arányú adócsökkentés", "fizetésemelés", "munkahely teremtés" és még sok hasonló címszó, amely csak a választóknak szólt és semmit sem fognak belőle érezni.
Akkor nézzük mit is szeretnének átalakítani, csak a legriasztóbbakat emelném ki.
Adórendőrség
"Az új kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a vám- és pénzügyőrség összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne - írja a Magyar Nemzet."
Tehát megint rugdossuk a kishalakat, mert ugye a multiknak a közelébe nem merünk majd szagolni. Ismét nyomorítják az életünket, ezen a véleményemen talán csak akkor változtatnék, ha hallanék egy megerősített hírt, hogy milliárdokra büntettek egy hazánkban is tevékenykedő multit.
Cenzúra?
"A Fidesz az új médiatörvényben a régi elképzelések szerint összevonná az ORTT-t és az NHH-t, és talán szabályozná az internetet is. Az új médiatestületben nem lennének pártdelegáltak, viszont a mostani fideszes ORTT-tag Szalai Annamária vezethetné."
Álljunk már meg egy percre "nem lennének pártdelegáltak, viszont a mostani fideszes ORTT-tag Szalai Annamária vezethetné" ez csak nekem tűnik óriási ellentmondásnak? Tehát ha nem úgy dönt a "szakember", ahogy a fideszes vezetőnek jó, úgy repül? Tömören ennyi
Ami viszont még érdekesebb, hogy az Internetet is szabályozni szeretnék. Kíváncsi vagyok vajon ezt hogyan lehet úgy, hogy a szabadságjogok se sérüljenek, vagy az nem is szempont? Kínáról vettek példát talán? Azért bízom abban, hogy ezt a blogot egy ideig még írhatom.
Csak hab a tortán, hogy tegnapi hír szerint a Fidesz-kormány leendő vagyongazdálkodási miniszterének, Fellegi Tamásnak a korábbi cége jelentős, 31 százalékos részvénycsomagot vásárolt az RTL Klubot tulajdonló M-RTL Zrt.-ben.
Tehát megvesszük az egyik csatornát, a többit meg szigorúan leszabályozzuk.

Eddig a hírek, most jöjjön egy meg nem erősített információ egyenesen Vona Gábor Facebook profiljáról.
"Ma korán reggel egy titokzatos úrral találkoztam, aki azt mondta, hogy Orbán Viktor közvetlen környezetében, a Fidesz kampánycsapatában dolgozik az egyik barátja, és fontos információt szeretne megosztani velem. Elmondta, hogy a döntés megszületett, a Fidesz mindenképp szeretné megsemmisíteni a Jobbikot, mert ez a hazai politikai érdeke, valamint a vele kapcsolatos nemzetközi elvárások is ezt kérik. A Fidesz mindent meg fog tenni, hogy a Jobbik képviselőit levadássza, megvásárolja, vagy ha nem sikerül, akkor lejárassa. Állítólag az első ügy az lesz, hogy az elfogott óbudai bankrabló majd valamelyik képviselőnkre fog vallani. Nagyon résen kell tehát lennünk, hiszen az elmúlt években a Fidesz ledarálta már a KDNP-t, az MDF-et, az FKGP-t és a MIÉP-et is. Amennyiben a Jobbik is erre a sorsra jutna, azzal Magyarországon végleg megszűnne a nemzeti oldal. A sors különös fintora, hogy úgy tűnik, az MSZP folyamatos támadásai nem hogy véget érnek a Fidesz-kormány megalakulásával, hanem még élesebbek lesznek. Nem fogjuk hagyni. Ez nem a Jobbik, hanem a magyar nemzet érdeke."

Nem tudom vajon egy háború e a céljuk, mert ha igen, akkor nagyon jó úton járnak, de ha nem akkor jobb ha minél előbb átgondolják lépéseiket.

Nincsenek megjegyzések: