Muszáj volt ezt a címet adnom a bejegyzésnek, mert ez illik legjobban a mai napra. Délelőtt felpörögtek az események. Tudjátok biztosan, hogy hétvégén Fletó megint nagyot alakított. Az egész Kelet-Európa nevében kért segítséget az EU-tól. Ezzel még nem is lenne baj, a gond ott kezdődik, hogy Kelet-Európa erről hallani sem akar, sőt egyesek kikérték maguknak azt, hogy egy kalap alá vegyék Magyarországgal.
Fletóról is sikerült egy újabb jellemző megjegyzést elcsípni, úgy szórja a pénzt mint egy részeg matróz. Ennek így minden betűje teljesen igaz.
Elkanyarodtam az eredeti témámtól, szóval hogyan is hatott Elqró elhibázott beszéde a magyar gazdaságra pont ma. A környező országok jegybankjai egy közleményt tettek közzé, amelyben gyakorlatilag elhatárolódnak a miniszterelnök szavaitól.
Ennek hatására a forint-euró árfolyam újabb mélypontot könyvelhetett el: 312 forintnál is többe került egy euró. Ezzel szemben a zloty és a korona viszont erősödött a mai napon, megdőlni látszik tehát az a trend, hogy a régió egy irányban mozogna.
Veres bezzeg megmagyarázza rendesen megint, szerint ez a gyengülés nem magyar sajátosság, hát tényleg...
Megmondva őszintén nem nehéz pesszimista híreket találni, hiszen gyakorlatilag csak olyat olvasni a világhálón. A Levi's magyarországi gyártása is befejeződni látszik, újabb félezer munkanélkülivel több ebben az országban.
A számoknál maradva: minden negyedórában egy újabb magyar kis-, és középvállalkozás megy tönkre. Ez sokkal több mint 300.000 munkanélkülit fog eredményezni év végére.
Mindezt köszönjük neked Fletó...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése